Magyar újítás az online reklámpiacon |
|
Elsőként képben a CTnetwork2008.05.05Világviszonylatban is unikumnak számít az az új online hirdetési lehetőség, mely kizárólag az eredmény alapú elszámolást biztosító CTnetwork hálózatában érhető el. A megoldás segítségével egy eddig szűznek számító területen jelenhetnek meg hirdetések. Így a CTnetworkhöz csatlakozott portáltulajdonosok új bevételi forrásra, a hirdetési hálózatot használó ügyfelek pedig időarányosan még több látogatóra tehetnek szert. A CTnetwork szöveges hirdetési hálózata a szegmens első hazai, és a mai napig meghatározó szereplőjeként 2004-ben debütált. A szolgáltatás az eredmény alapú elszámolásnak köszönhetően - a hirdető csak a tényleges érdeklődést jelentő átkattintások után fizet hamar népszerűvé vált. "A költségérzékeny kis- és középes méretű vállalkozások azért használják szívesen a CTnetworköt, mert weboldalukra rendkívül olcsón, egy látogatóért maximum 30 forintot fizetve tudnak érdeklődőket csábítani. A nagyvállalatok számára e mellett a fő vonzerőt az jelenti, hogy a CTnetwork egy néhány hetes kampány eredményeként rövid idő alatt akár több tízezres fős látogatói tábort képes oldalukra irányítani"- mondja Kristók Balázs a Hírek Média CTnetwork üzletágának vezetője. Mindezt a hirdetések konkrét megjelenítésében részt vevő, jelenleg már közel 500 tagot számláló partnerhálózat teszi lehetővé, melynek révén a CTnetworkben hirdető ügyfelek az internetezők 20-30 százalékát elérhetik. Innovációs kényszer A hálózat gyors bővülésével párhuzamosan a CTnetwork hirdetéskiszolgáló-rendszere is több ízben generációváltáson esett át. "A rendkívül dinamikusan fejlődő online hirdetési piac folyamatos innovációra késztet bennünket, ennek eredménye a most bevezetett 'képes' hirdetési lehetőség is"- magyarázza Kristók Balázs. A magyar újítás lényege, hogy a rövid szöveges hirdetési üzenetek a portálok eddig kiaknázatlan képi felületein, így képgalériákban található fotókon, vagy akár híroldalak illusztrációs anyagain is - egy, az aktivitás hatására lenyíló "buborékban"- megjelenhetnek. Az újfajta környezetben történő reklámozás sok esetben teljesen reklámzajmentes, ami az eddigi tapasztalatok alapján akár nagyságrendekkel is magasabb átkattintási arányt, s így a megbízó számára időarányosan még több látogatót eredményez. "A fogadtatás igen kedvező, a magasabb átkattintási arány azt mutatja, hogy az internetezők nyitottak az új megoldásra, míg a CTnetwork hálózatának tagjai nem pusztán egy merőben új, de éppen a magas átkattintási arányból fakadóan jövedelmezőbb forráshoz is jutnak"- mondja Kristók Balázs. A képes hirdetés egyelőre tesztjelleggel működik: a CTnetwork hálózat tagjai némi programozói tudással 1-2 óra alatt élesíthetik portáljukon az új bevételi forrást jelentő online hirdetési megoldást. |