nyitólap  >  Hírek  > 

Csak néhány napra kapcsolunk ki?

2010.07.05

A 18-64 évesek kétharmada tervez idén nyaralást, bár a fiatalok csupán néhány napot szánnak egy-egy utazásra - többek között ez derült ki a KutatóCentrum és a Marketing&Media közös felméréséből.

A 18-64 évesek kétharmada tervezi, hogy elutazik valahova, míg közel egynegyedük várhatóan nem megy nyaralni - derült ki a KutatóCentrum és a Marketing&Media közös villámkutatásából, melyben az idei nyaralási terveket vizsgálták. A megkérdezettek 8 százaléka várhatóan otthon is pihen majd néhány napot, míg 10 százaléka még nem döntött a szabadsága eltöltéséről. "A későbbi döntéshozatal a belföldi, illetve a közelebb eső külföldi utaknak kedvezhet, hiszen ez kevesebb szervezést igényel"- jegyezte meg az eredmények kapcsán Györfi Anna, a KutatóCentrum kutatási projekt menedzsere.
A már konkrét utazási tervvel rendelkezők 54 százaléka Magyarországon marad, 17 százaléka csak külföldben gondolkodik, míg 29 százalékuk belföldre és külföldre egyaránt készül. Jellemzően inkább a fiatalok és a magasabb státusúak utaznak, akár határon belüli, akár azon túli úti célról van szó. Míg a kisebb városokban és falvakban élők inkább belföldi nyaralást terveznek, addig a fővárosiak közül az átlaghoz képest többen utaznának külföldre.
A határon túli desztinációk közt a viszonylag közeli Horvátország a legnépszerűbb, melyet a külföldi utazást tervezők 36 százaléka jelölt meg úti célként. Ezt követi Olaszország (21%) és Görögország (19%), míg a távolabbi országokba - így Tunéziába, Egyiptomba vagy Törökországba - már csak 5-5, illetve 4 százalék tervezi a vakációját.

Nem nyaralnak hosszan a fiatalok

A nyaralást tervezők egyharmada egyszerre maximum 4-6 napot szentel a feltöltődésre, további egyharmada pedig 7-10 napot. Ennél huzamosabb szabadságot csupán a megkérdezettek 15 százaléka tervez, míg 15 százalék csupán 1-3 napban gondolkodik. "A fiatalok, az alacsonyabb végzettségűek és a falvakban élők inkább csak néhány napot szánnak egy-egy nyaralásra, a diplomások és az idősebbek azok, akik közt az átlagosnál többen kapcsolódnak ki 10 napnál hosszabb időre"- elemezte az adatokat Györfi Anna.
A külföldi vakációra jellemzően több időt szánnak a megkérdezettek: a határon túlra utazók 22 százaléka tervezi legalább 11 naposra a pihenését, míg a belföldön maradóknak csupán 10 százaléka.

A felmérésről:
Az 1358 fő online megkérdezésével zajló villámkutatás június 11. és 16. között zajlott. A minta kor és nem tekintetében reprezentálja a hazai 18-64 éves magyar lakosságot.
A nyaralási tervekről szóló villámkutatás teljes elemzését a Marketing&Media előfizetői ingyenesen kapják meg.